Holland bajnok
1972-1973
Belga bajnok
1973-1974
Belga gólkirály (24 gól)
1973-1974
Belga kupa döntős
1975
Spanyol kupa döntős
1977
Ezúton tájékoztatjuk a nyilvánosságot, hogy a Mészöly-Mészöly Kálmán-Szőke szikla szó összetétel néhai Mészöly Kálmán és Özvegye akarata alapján levédetésre került Alapítványunk által. Így bármely áru-termék-szolgáltatás-reklám- hely-rendezvény használatánál Alapítványunk kuratóriumi hozzájárulása szükséges.
1949-ben. A Dugonics utcában nőtt fel nehéz anyagi körülmények között, de édesanyjával, nevelőapjával és bátyjával nagy szeretetben. Testvére, Gábor hatására kezdett futballozni, aki Tősgyökeres pesti srác volt, a híres-hírhedt „nyóckerben” született a Tűzoltó Dózsa ifiben játszott. A Teleki téren napestig kiskapuzó kölykök között már 10-11 éves korában ő volt a „menő”, de eljárt a fivére edzéseire is. Liszkay Károly, Gáborék edzője látta, milyen ügyesen rugdalja vissza a labdát a pálya széléről. Hívta, szálljon be.
A mestertől kapott egy pár, a lábára illő tornacipőt, kerestek neki egy kopott mezt, egy térdig érő nadrágot. A klubnak nem volt kölyökcsapata, de korengedménnyel nem sokára a nála három-négy évvel idősebb ifik közt focizott, és alig múlt 16 éves, amikor debütált az NB III-ban.
1971-ben a német Rot-Weiss Essennél edzettem, akkortájt került képbe Békeffy Jenő menedzser. Szólt, hogy a Feyenoordnál edzősködő Ernst Happel balszélsőt keres. 1970-ben a rotterdamiak nyerték meg a BEK-et, ez nagy lehetőség volt! Happel ismert, de próbajátékra hívott, amelyen két „gyilkost”, Rinus Israelt és TheoLaseromsot állította rám. Többet voltam a levegőben, mint a labdával, ám Happel mondta, oké, kellek. Csak hát az eltiltás! Erre a tréner kijelentette, ő most akar leigazolni, különben jelentkezzek, ha lejár a büntetés. A klub a nemzetközi szövetségnél tudakozódott, s kiderült, nem is vagyok eltiltva. Az osztrák trénernek sokat köszönhetek: a bal szélről bevitt centerbe, pedig mondtam neki, hogy a jobb lábamra csak támaszkodni szoktam. Azt válaszolta, nem baj, az is elegendő.
1973-ban Belgiumba tette át a székhelyét, az Anderlechthez írt alá. A Belga Kupa döntőjében debütált a lila-fehéreknél, méghozzá remekül: az ő két találatával nyerték meg az összecsapást 2-1-re. az 1973-74 idénye egészen parádésra sikerült: 22 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába, ezzel gólkirály lett, a csapatot pedig bajnoki címhez segítette. A szurkolók imádták, még rigmust is írtak a tiszteletére: „Un, deux, trois, Attila est lá.” – azaz „Egy, két, három;, Attila itt van.” – énekelték.
1975-ben még nyert egy Belga Kupát, aztán nyáron Spanyolországba igazolt. Sokáig úgy tűnt, hogy az Atlético Madrid játékosa lesz, ám végül Szusza Ferenc hívására a Betis mellett döntött.
A sevillai zöld-fehéreknél három idényt töltött, 60 találkozón 18 gól a mérlege, ezek közül a legemlékezetesebb talán az, amellyel 1977-ben, 42 év után tudták legyőzni a Real Madridot a Bernabéu stadionban. Ugyanebben az évben Ladinszky kupagyőztes is lett a Betisszel, az 1977/78-as szezonban azonban megromlott a viszonya Rafael Iriondo edzővel, így 1978 nyarán visszatért Belgiumba, a Kortrijkba szerződött.